Litvánia csatlakozik a GMO-növények elleni harchoz

Virginija Baltraitiené, Litvánia mezőgazdasági minisztere szeptemberben bejelentette, hogy a balti ország nem fogja támogatni az Európai Uniót a GMO-k népszerűsítésében, és kéri az EU-t, hogy mondjon le erről a programról.

Baltraitiené elmondta, hogy nincsenek felkészülve arra a döntésre, hogy a GMO-t támogassák-e vagy a biotermékeket, de az ország stratégiája az marad, hogy minőségi termékeket engedjen be a belföldi piacra. Litvániában eddig tiltott volt a GMO-növények termesztése, a nagyobb cégek többször is próbálták arra késztetni a kormányt, hogy megengedje ezt. A nemrég meghirdetett hivatalos lemondás megerősítette Litvánia helyét a GMO-val kapcsolatosan, megihletve más tagállamokat is, mint például Észak-Írország. A mezőgazdasági miniszter azt mondta, hogy a GMO-k egyszerűen „nem bizonyítottak”.

Észak-Írország követte Franciaország és Litvánia példáját, betiltva a GMO-növényeket, ugyanakkor Görögország és Lettország is ugyanezt akarja tenni. Először ezt Németország és Skócia jelentette be, és azóta példaképpé váltak, mivel első perctől ellenezték az Európai Unió előjogát. Németország augusztusban jelentette be, hogy elfogadta azt a szabályzatot, amely betiltja a GMO termelését az ország területén. Ugyancsak augusztusban jutott hasonló következtetésre Skócia, és kijelentette, hogy meg akarják őrizni az ország „zöld és tiszta” állapotát. Azóta sokan álltak a biotermelés javára szóló nyilatkozatuk mellé, mondván, hogy „Skóciának nincs mit veszítenie, sőt biztos, hogy jelentős gazdasági nyereségük lesz a jövőben, mivel GMO-mentes országnak lesz minősítve. ”

(sustainablepulse.com)